Változatos rendezvényeknek ad otthont a bátonyterenyei Innovációs, Oktatási és Közösségi Központ. A közelmúltban a helyszín adottságait és lehetőségeit kihasználva több olyan eseményt is szerveztek, amelyek tartalmas és hasznos időtöltést biztosítottak.
A bátonyterenyei Fáy András Szakiskola tanulói és pedagógusai 2016. április 22-én a Föld Napja alkalmából szervezett különböző programokon vettek részt a Központban. A rendezvényt az IOKK vezetője, Kovácsné Lőrincz Beáta nyitotta meg, majd különböző programok következtek, mint például tematikus előadás meghallgatása, versszavalás, csoportvetélkedő és plakátkészítés. Az eredményhirdetés után a résztvevők kirándulni mentek a közeli Halda-tóhoz. A remek hangulatú rendezvény szervezésében és lebonyolításában az IOKK minden munkatársa részt vett.
Más gyermekprogramokat is rendeznek a helyszínen. A bátonyterenyei óvodások rendszeresen látogatják a központ gyermekfoglalkoztatóját, ahol játékok, digitális óvodai oktató eszközök és mesefilmek várják őket. Márciusban húsvétváró, illetve kézműves programokat tartottak a Központba érkező gyermekek és szüleik részére. Szerveztek Baba-Mama-Börzét is, melyen a résztvevők a kinőtt gyermekruhákat, gyermekjátékokat tudták csere-berélni, értékesíteni. Megkezdődtek a heti rendszerességgel tartott Baba-Mama jóga és a Csiribiri torna programok is, a jövőben pedig terhestorna, valamint különböző tájékoztató tanácsadások is lesznek.
Sor került a Központ udvarának és környékének rendezésére, parkosítására, valamint a belső dekorációs munkákra a Bátonyterenye Városi Önkormányzat és a városi közfoglalkoztatottak segítségével. Az udvar kitakarítását követően a tavaszi füvesítés, virágültetés, fűnyírás és tereprendezés mellett kerti pihenőhelyet, valamint a mobil kültéri kemence helyét is kialakították térkövekből. A csapat gyönyörű parkot varázsolt az IOKK területén. A dekorációs eszközökből virágkompozíciók is készültek, amelyekkel az IOKK belső tereit díszítették fel.
2016. március 24-én Húsvéti Táncház címmel a Maconkai Aranyalma Hagyományőrző Néptáncegyüttes, majd április 22-én Anyák napi Táncház címmel a Nagybátonyi Ófalusi Hagyományőrző Néptáncegyüttes és Nagy-Majdon József Bátonyterenye Város Polgármester közreműködésével tartottak jó hangulatú zenés-táncos rendezvényeket a bátonyterenyei IOKK-ban. Mindkét alkalommal szép számmal perdültek táncra a megjelentek, miközben lelkes amatőr tánccsoportok népszerűsítették a néptáncot és a népzenét.
A cél az volt, hogy ezen a napon a táncosok megmutassák a tánc, a zene és az éneklés örömét és a helyi palóc-népi kultúra XXI. században is élhető módjait. „A táncházak tudatosan az önkéntességre építenek, így ezeken a napokon a közreműködő táncosok, tánctanárok, szervezők önkéntes munkával mutatják meg a táncban és a zenében rejlő örömforrást. A legfontosabb az ilyen rendezvényeken a közösségépítés, hogy az emberek nyissanak egymás felé és barátságok szövődjenek. Felejtsük el a hétköznapok rohanó életvitelét, legyen együtt a család, a barátok és mindenki érezze jó magát.” – vallott erről az egyik amatőr népzenész.
A program sikerén felbuzdulva a bátonyterenyei IOKK Gyermeknapi Táncházat szervez, melyre mindkét táncegyüttes meghívást kapott.