Belépés

Regisztráció Elfelejtett jelszó
Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Decoration

Hírek

Kisiskolások rajzaiból nyílt kiállítás Kisújszálláson

2016. 04. 22
A Türr István Képző és Kutató Intézet /TKKI/ Innovációs, Oktatási és Közösségi Központjában /IOKK/ április 29-ig láthatóak az alkotások.

Az iskolások munkái a Karitatív Önkéntesek Kisújszállási Egyesületének (KÖKE) - „Mit teszek én a környezet megóvásáért, az egészség megvédéséért” című - pályázatára készültek.  A felhívásra 104 általános iskolás adta be rajzait, melyeket a szervezet április 18-i díjátadó ünnepsége után két hétig az IOKK rendezvénytermében tekinthetnek meg az érdeklődők.

A kiállítást Szentandrássy Erzsébet, az IOKK munkatársa nyitotta meg, majd a KÖKE elnöke, Fülöp Gáborné beszélt a pályázatra benyújtott rajzok mondanivalójáról, és ismertette az eredményeket.

A programot a Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola 1. osztályos diákjainak bábelőadása színesítette, a műsort követően pedig almával és aprósüteménnyel vendégelték meg a résztvevőket. A megnyitón jelen lévő 33 kisiskolás a rendezvény befejeztével megtekintette a kiállítást, majd a Központ sportpályáján és készségfejlesztő eszközein játszottak.

A kisújszállási eseményről a városi televízió is beszámolt.