A Türr István Képző és Kutató Intézet Nyíregyházi Igazgatósága folyamatosan bővíti partnerkapcsolatait, így egyre több szervezettel, intézménnyel (civil-, egyházi-, oktatási) működik együtt. Az Igazgatóság a közelmúltban belépett az Iskolai Közösségi Szolgálati helyet biztosító intézmények sorába. Eddig 6 nyíregyházi középiskolával kötöttek együttműködési megállapodást.
A kilenc és tízedik osztályos tanulók már megismerkedhettek az Igazgatóság tevékenységével és feladataival. Voltak olyan iskolák, ahol Gurbán Sándor, az Igazgatóság munkatársa tartott információs előadást osztályfőnöki óra keretében, illetve voltak osztályok, amelyek az Igazgatóságra látogattak el.
A középiskolás diákoknak törvényben írták elő, hogy az érettségire bocsátás feltétele 50 óra közösségi szolgálat elvégzése. Az önkéntesség kapcsán a Nemzeti alaptanterv „célul tűzi ki a hátrányos helyzetű, vagy fogyatékkal élő emberek iránti szociális érzékenység, segítő magatartás kialakítását a tanulókban úgy, hogy saját élményű tanuláson keresztül ismerik meg ezeknek a csoportoknak a sajátos igényeit, élethelyzetét. A segítő magatartás számos olyan képességet igényel és fejleszt is egyúttal (együttérzés, együttműködés, problémamegoldás, önkéntes feladatvállalás és -megvalósítás), amelyek gyakorlása elengedhetetlen a tudatos, felelős állampolgári léthez.” A Nemzeti Önkéntes Stratégia pedig úgy fogalmaz, hogy „az önkéntesség az egyik eszköze az esélyegyenlőség fejlesztésének, hozzájárul a szegénység, a kirekesztődés csökkentéséhez…”
A diákok - a TKKI megismerését szolgáló előadások során - megtudhatták, hogy ennek a szellemiségnek a jegyében az Intézet kitűnő terepe lehet az Iskolai Közösségi Szolgálatnak, hiszen az itt folyó munka és az ellátott feladatok nagymértékben összecsengenek a fentebb leírtakkal.
Az együttműködésben részt vevő iskolák tanulói máris lehetőséget kaptak, hogy a TKKI Nyíregyházi Igazgatóságán teljesítsék a közösségi szolgálatot, vagy annak egy részét. Elsőként a Budapesten és környékén lezajlott ruhagyűjtés adományait válogatták. A Szent Erzsébet Karitásztól kapott ruhaneműket a szelektálás után a TKKI Nyíregyházi Igazgatósága eljuttatja a területén Komplex telep-programot megvalósító önkormányzatokhoz, amelyek szétosztják az adományokat a hátrányos helyzetű családok között. Emellett a hátrányos helyzetű emberekkel foglalkozó szervezetekhez is küldenek a diákok segítségével szétválogatott ruhákból. A tanulók kisebb-nagyobb csoportokban vettek részt a ruhák válogatásában.
Az iskolákkal kötött együttműködésnek köszönhetően a Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium diákjai is csatlakoztak az adománygyűjtéshez. Több zsák ruhát és játékot gyűjtöttek össze, amelyeket - válogatás után - a többi adománnyal együtt a hátrányos helyzetű emberekhez juttatnak el.
A Nyíregyházi Igazgatóság célja, hogy a jövőben minél több lehetőséget biztosítson a várhatóan tovább bővülő együttműködésben részt vevő középiskolák diákjainak a közösségi szolgálat teljesítésére. A tervek szerint újabb ruhagyűjtéseket is szerveznek, s ezekben számítanak a tanulókra, de ők más tevékenységekbe is bekapcsolódhatnak majd.
Emellett a megyei Innovációs, Oktatási és Közösségi Központ (IOKK) helyszínek közül Fehérgyarmat és Mátészalka esetében, ottani középiskolákkal történő együttműködés kialakítását is tervezi az Igazgatóság.